Peregi Szabina : Az én galambom
Késő délután az udvaron játszottam, amikor valami megcsörrent mellettem. Egy kis galamb reszketett az őszirózsa tövében. Megadóan hagyta, hogy testvéremmel felemelj
ük őt. Akkor vettük észre, hogy az apró állat szárnya eltörött. Azt sínbe tettük a bátyámmal.
Beletettem egy ládába, vizet és magvas növényeket adtam neki: kukoricát, árpát, búzát, főtt tojást.
Amikor jobban lett, elkezdtem röptetni.
Gyenge még, csetlik, botlik, de a begyét azt nagyon szereti. Minden remény megvan a felépülésére. A tükör előtt hosszasan időzik, szeret magában gyönyörködni.
Ha idegen személy akar hozzáérni, csapkodni és csípni kezd, nekem még a vállamra is rászáll. Nagyon szeretem.
Ő az én galambom.
Az elkényeztetett perzsa cica
Az ausztrál Adelaine-ből származó tizenöt éves Kirsten Hicks számára a hosszú,
tengeren túli családi utazás legnehezebb része az volt, hogy otthon kellett
hagynia perzsa macskáját, Howie-t. howie gondozását nagyszüleire bízta, de ők
1600 mérföldre laktak tőlük.
Kirsten csak akkor nyugodott meg, amikor a nagymami és a nagypapi a család
távollétének egész idejére készségesen elvállalta Howie-t. A nagyszülők mindig
is kedvelték a pompás perzsa macskát, és boldogok voltak, hogy a közeljövőben
Howie a vendégük lesz.
Amikor a Hicks család visszatért Ausztráliába, a nagyszülők azzal a borzasztó
hírrel fogadták őket, hogy Howie eltűnt. Könyörögtek unokájuk bocsánatáért, és
remélték, meg fogja érteni, ők mindent megtettek, hogy nyomára bukkanjanak.
Kirsten kezdetben még reménykedett, hogy Howie talán életben lehet, noha
sejtette, hogy az elkényeztetett, pompás perzsa cica valószínűleg öt percig
sem volt képes megbirkózni az utca veszélyeivel. Bizonyára vagy elgázolta egy
autó, vagy egy kutya tépte szét. Kirsten nem okolta nagyszüleit, de el volt
keseredve kedvence elvesztése miatt.
Adelaide-be visszatérve Kristen még hónapokig bánkódott Howie miatt. Szülei
felajánlották ugyan, de ő nem akart másik háziállatot.
Eltelt egy év, mikor egy délután Kristen édesanyja szokatlan dologra lett
figyelmes. Házuk bejárati verandáján egy szerencsétlen kóbor macska feküdt. A
hosszú szőrű macska szemmel láthatóan rossz bőrben volt. Csontvékonyra
fogyott, mancsa több sebből vérzett, mocskos, nagyon elesett, és természetesen
farkaséhes volt. Ez rögtön kiderült, amikor Mrs. Hicks egy kis konzerv
tonhalat tett elé. Arra gondolt, ha megfürdetnék a cicát, és bekötöznék a
mancsát, talán megmaradna Kirstennél. Lehet, hogy a gyerek elfogadná az
állatkát, ha tudná, hogy ez a segítség az életét menti meg. Kirsten édesanyja
éppen azon töprengett, hogyan fogjon hozzá a fürdetéshez, amikor kilépet a
házból Kirsten.
Egyetlen pillantást vetett a mocskos, sérült lábú macskára és felkiáltott.
- Howie! Howie! - Térdre ereszkedett, és megölelte a piszkos, szurtos macskát.
Az anya meghökkent. Howie? Lehetséges volna?
Kirstennek nem voltak kétségei. A mocskos, csapzott szőrcsomók alatt az ő
gyönyörű perzsa macskája rejtőzött. Finoman felemelte a macskát, és sírva
fakadt, amikor meghallotta boldog dorombolását - csak megtalálta a hazavezető
utat!
Az elmúlt tizenkét hónap alatt Howie másfél ezer mérföld utat tett meg hazáig.
Az elkényeztetett, dédelgetett perzsa macska vad folyókon kelt át,
barátságtalan sivatagokon vágott keresztül, és átküzdötte magát Ausztrália
isten háta mögötti vidékeinek hatalmas pusztaságain. Tudta, hogy merre van az
otthona, és sem távolság, sem veszély nem tudta elriasztani. Újra el akart
terülni a puha heverőkön, lustán várni az elébe tálalt finom enni- és
innivalót, amit azonban valószínűleg a leginkább akart: ismét dorombolni annak
a kislánynak az ölében, aki ők úgy szerette, és akihez ő olyan nagyon
kötődött. Ez a szeretet hatalma!
AJÁNLOM AZ OLDALT
